Egy hét

Alig több, mint egy hét, ami hátravan a rettentő nagy gyűlésig. A magam részéről az a helyzet, hogy kissé kezdek belül afféle drukkot érezni, mint az érettségi előtt. Meglehet, ez annak is köszönhető, hogy lassan egy hónapja nem láttam a buszomat. SoskaBob Viszont, ha minden jól megy, hétfőn látom, és bele is ülök és hazakocsikázom vele.  És miért is ne menne minden jól? Azok után, hogy mindjárt ez első szórólaposztó alkalommal úgy támasztottam le a kocsit egy oszlopnál, mintha bicajjal volnék, csak a beton keményebb volt az autó lemezénél, szóval ez után mi lehetne még rossz? Tulajdonképpen minden szép lesz és jó. A jó Sóskát lemosom, meg rendet rakok benne. Az új hangszórókat is bele fogom szerelni még, mert azok nélkülözhetetlenek. Megdöglök rádió nélkül a kocsiban.

Miután szert tettem egy jobb állapotú anyóspadra is, azt is be kell építeni a régi, rugómintás helyett. És meg kell tervezni a műszer-felújítást is, mert ahhoz is lett némi cucc. Szóval, van mivel eljátszadozni. Jó lesz nagyon!

Senki sem reagált " Egy hét "

Bocs, hozzászólás lezárva